Kertics Adrienn - Dietetikus
Kertics Adrienn | Dietetikus, Reformfogyókúrás- és étrendtanácsadó Ismerősen csenghet ez a mondat mindenkinek: „Az vagy, amit megeszel!”.
Gyermekkorom óta foglalkoztat az emberi test működése, hogy táplálkozásunk miként befolyásolja életminőségünket. Hivatásomat tekintve okleveles dietetikus vagyok, diplomámat 2014-ben a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi karán szereztem. Dolgoztam gyógyszerkutatás területén az Országos Onkológiai intézetben, vitaminfejlesztés területén, illetve több éves tapasztalatom van közétkeztetésben. Két gyermek édesanyjaként fontosnak tartom, hogy kellő figyelmet fordítsunk arra, milyen mintát adunk a táplálkozás területén. Másként szólva, sejtjeid az elfogyasztott ételedből épülnek újjá. Ahogy táplálod önmagad, úgy fog újulni, változni a belsőd, így a tested is. Ennek okán előadásaimban nagy hangsúlyt fektetek a prevencióra, az egészséges táplálkozás és életmód népszerűsítésére, ennek fortélyaira. Egyéni és csoportos tanácsadásaim, foglalkozásaim során a célom, hogy megtanítsam vendégeimet eligazodni az élelmiszerek kaotikus világában, miként válogassanak az alapanyagok között. Egy igazán jó étrend igazodik jelenlegi állapotunkhoz, életritmusunkhoz, életvitelünkhöz. Minden ember egyedi és különleges, így véleményem szerint a személyre szabott, közös erővel kialakított megoldások képesek hosszú távon segíteni.
02/09/2025
Aki esetleg lemaradt, már hallgatható a szombat reggeli adás felvétele! Kommentben a link.
30/08/2025
🎒🥪🥤 Indul az iskola – de mit tegyünk a gyerek uzsonnás dobozába?
Minden reggel ott a nagy kérdés: milyen tízórait és uzsonnát csomagoljunk, hogy egészséges legyen, változatos legyen, és a gyerek tényleg meg is egye? 🤔
És mi kerüljön a kulacsba – víz, tea, gyümölcslé?
Erről beszélgetünk ebben az órában Kertics Adrienn - Dietetikussal, aki szuper tippeket hozott a szülőknek, hogyan lehet az uzsonnás dobozt táplálóvá, mégis vonzóvá varázsolni. 🍏🥕
29/08/2025
Holnap reggel pontban 8-kor (épp kávéidőben) hallható leszek ismét a Győr+ Rádióban! A téma a gyermek uzsidoboza:
❓Mi az az alapelv, amit érdemes követni, ha tízórait vagy uzsonnát készítünk iskolás gyereknek?
❓Van különbség alsós és felsős gyerekek étrendjében?
❓Nasi mehet?
És még sokan mások. Holnap reggel 8. Kávé közben.
30/07/2025
Már hallgatható is a legutóbbi Győr+ Rádiós, nyári étkezéssel kapcsolatos beszélgetésem! Link a kommentek közt!
21/07/2025
Kicsit sűrűek mostanában a hétköznapok: a szombati Kisalföldben olvashattatok a tanácsaimról a nyári étkezést illetően, a mai napon pedig ismét a Győr+ Rádió vendége leszek, ahol arról lesz szó, hogy mi kerüljön a piknikkosárba, ami nem romlik meg, mit válasszunk a strandon/hotelben, ha életmódváltás közepette mennénk pihenni, illetve kiderül, mik is pontosan a fermentált ételek.
Hamarosan jelentkezem, hogy pontosan mikor hallgathattok :)
17/06/2025
Már elérhető a múlt heti rádiófelvételem hanganyaga a Győr+ Rádió jóvoltából. Fogyasszátok szeretettel!
Magunk Közt - Nyáron is legyen egészséges az étkezés Listen to Magunk Közt - Nyáron is legyen egészséges az étkezés by Győr+ Rádió on
13/06/2025
Ma újra a Győr+ Rádió-ban jártam Bajzát Zsuzsinál. 🎤
Beszélgettünk szervezetünk működéséről a nyári melegben, szó esett az egészséges, gyorsan elkészíthető könnyed ételekről, az élelmiszer címkékről és a gyermekek étkezéséről is. 🥗🌯🍒
Holnap reggel 11 órakor hallgassátok ti is a Győr+ Rádiót! 📻🎧
15/01/2024
Aki esetleg lemaradt róla: már hallgatható az Élet a krumpli és a rizs után című, Győr+ Rádiós beszélgetésem Bajzát Zsuzsival: https://soundcloud.com/user.../gyoreste-kenyszermentes-dieta
Győr+Este - Élet a krumpli és a rizs után Listen to Győr+Este - Élet a krumpli és a rizs után by Győr+ Rádió on
11/01/2024
🍲 Krumpli, rizs, tészta. Ezek a legnépszerűbb köretek, ám ennél sokkal színesebb és egészségesebb a rendelkezésünkre álló paletta. 😋
Kertics Adrienn - Dietetikus segít nekünk 19 órától abban, hogy miként tudjuk ezeket a mindennapokba beépíteni. 🥦🍅🍆🌽🥕🧅🍠
A krumplin és a rizsen túl...
Ma este 19 órakor újfent a 100.1 Mhz-en leszek hallható, amint Bajzát Zsuzsival beszélgetek a Győr+ Rádióban!
Aki pedig esetleg lemaradna, az se csüggedjen, hamarosan küldöm a linket is, ahol visszahallgatható a beszélgetés!
Bővebb tanácsért, segítségért, illetve időpontért elérhető vagyok a +36306507973-as telefonszámon vagy privát üzenetben! 💙📲
Kertics Adrienn - Dietetikus Kertics Adrienn | Dietetikus, Reformfogyókúrás- és étrendtanácsadó
29/08/2023
A siker garantált, ha megfelelő szakemberhez fordulsz segítségért és megfogadod a tanácsait! 🥰
Csak így tovább! 🙌
Ha neked is szakszerű segítségre van szükséged, keress bátran a +36306507973-as telefonszámon, vagy írj privát üzenetet! 📲💙
https://kerticsadrienn.hu/portfolio/egyeni-konzultaciok/
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.