futnitanulok

Minthogy én elélnék pékárun, tésztán és édességen, így a csajokkal elmentünk ma letesztelni a Pasta for Me-t. Carbonarat ettem, és ugyan fasza volt, de azért nem teljesen azok az adagok, mint amikkel Instán csalogatnak. Ez egy kicsit csalódást okozott, de megbocsátok, mert valami olyan gines kis cuccot kaptunk inni, hogy amikor ötkor kijöttünk az étteremből, úgy álltak keresztbe a szemeim, mint anno lánykori hajnalaimon.
K***a nagy szerencse, hogy sétatávra van a Rolly, ahol feltétlen fontos volt még az olasz vacsorát egy kis amerikai (asszem) desszerttel lefojtani. Miközben a legnagyobb élvezettel zabáltam magam fullra, azon gondolkoztam, hogy most tök nagy divat lett a kalóriaszámolgatás, és látok is szép eredményeket. Csak az a helyzet, hogy ha kajáról van szó, én tízezerig is gond nélkül elszámolok ám.

Nemrég összefutottam az egyik kedvenc kis őrült futónőmmel, akit ennek az oldalnak köszönhetően ismertem meg. Beszélgettünk arról, hogy ki mit hallgat futás közben, és mondta, hogy ő ugyan elolvasta a könyvet, de szívesen hallgatná is.

Azt szeretném megkérdezni, hogy mit szólnátok ahhoz, ha hangoskönyv is készülne belőle? Természetesen én olvasnám fel.

Vóna-e rá igény?💕

A könyvet az [email protected] email-címen tudjátok megrendelni.

Na! Az történt, hogy szinte még le sem tettem a dobozt a pultra, máris mondták, hogy kicserélik a cipőmet. Kicsit szarul éreztem magam, hogy magamon kívül kerültem itt a fészbukszon, de hát az a szomorú tény, hogy az elmúlt másfél évben a futócipő lett az egyik gyenge pontom. Szóval kábé három perc alatt újra a Spuri Futóbolt kis ücsüjén találtam magam, és úgy próbálgattam a cipőket, mint amikor Hamupipőkét keresik, és boldog-boldogtalanra ráhúzzák az üvegcipőt, mert az a nyomorult herceg arra se emlékszik, hogy szőke-e vagy barna a kis nő. Na, mindegy! Próbáltam én mindent, de szakadás ide, idegállapot oda, talpilag nekem a Brooksot semmi sem veri. Ez a Ghost modell kicsit talán kevésbé stabil, mint az Adrenalin volt, de azért remélem, sok boldog kilométerünk lesz együtt. Ha nem, miszlikre aprítom.

Ui.: természetesen vettem hozzá passzoló zoknit is és mivel kiemelkedő erényem a türelem, ezért ma már fel is vettem. Nem számít, hogy olyan vastag, mint a k***aélet és majd’ megrohadt benne a lábam. 💁🏼‍♀️


Brooks Running

Tegnap spinning után kirántottam a pingpongütőnyi szelet húsokat, majd bezabáltunk, és egy kis Szívek szállodája kíséretében ledőltem a vasárnapi délutáni szundimra. Úgy olajszagúan, csuriba fogott hajjal aludtam egy nyálcsorgósat, és ha nem lett volna estére színházjegyünk tesómmal, lehet, reggelig alszom. Miközben bevánszorogtam a kádba, az este fellépő színészekre gondoltam. Vajon nekik hogy telik a napjuk? Izgulnak még? Van-e kedvük? Mi van, ha épp másnaposok, mert megszaladt a szombat? Nemecseknek akkor is kétvállra kell fektetnie Áts Ferit, ha hajnal négyig nyomta a rákkenrollt, nem? Ezért is imádom a színházat. Végtelen csodálattal és tisztelettel tölt el, hogy tehetséges emberek a legnagyobb alázattal alkotnak meg és hívnak elő világokat, helyszíneket, érzéseket, miközben a sajátjukat arra az időre félreteszik. Nincs ahhoz fogható érzés, amikor a vörös bársonyszékekbe szorult emberek sokszor lélegzetvisszafojtva bámulják a színpadot. Aztán ezren együtt tapsolunk. Mire ide jutunk, addigra rendszerint én rajongani kezdek valamelyik szereplőért, és a darab után húsz perccel már mindent tudok róla. Így lett örökérvényű, legnagyobb plátói szerelmem a „Kisvidnyánszky”. Azt hiszem, A diktátort már négyszer láttam, de bármikor újranézném. Ha innentől kezdve csak egy darabra mehetnék egész életemben, akkor az az lenne. Az a csávó egy zseni. Na. Jól van. Tegnap A Pál utcai fiúkat néztük, és hát mit mondjak? Nem győztem kapkodni a fejem, majd keresgetni Instán a gittegyleti tagokat. Olyan zseniális srácok lepték el a színpadot, lestem, mint a luki nyúl. Azt azért szögezzük le, hogy Molnár Ferenc a heppiendekben nem volt erős. Bevallom, abban reménykedtem, hogy ebben a feldolgozásban Nemecsek nem hal meg grundért. Azért a grundért, aminek a helyére egy kibaszott társasház épül. Gondolom, nem szpojlerezek nagyot, ha azt mondom: úgy jött be, ahogy általában a kívánságaim szoktak. Már most csak azt nem értem, hogy ezt a sztorit miért 10-11 évesen kellett megismernem? Még szerencse, hogy a gittrágáson kívül akkor még semmit nem fogtam fel az egészből, mert nemhogy irodalomórára, de a k***a iskolába nem mentem volna többet, ha már akkor bebútolom, hogy ilyen az élet. Pedig ilyen.
Vastapsot érdemlően tökéletes és fájdalmas.

Köszi, Pál utcai fiúk, még találkozunk!🤍

Vígszínház

Szeretem nézni a futókat. Mármint azokat, akiken az látszik, hogy van valami elképzelésük arról, mit csinál a testük. Ez azért is tölt el csodálattal, mert nekem vajmi kevés. Pillék és úgy suhannak, hogy lépésről lépésre belerántják a magamfajtákat abba a k***a nagy csapdába, hogy a futás milyen könnyed, kecses sport. Arra az orbitális hazugságra, hogy olcsó, már az elején rájöttem, de az, hogy a könnyedséghez milyen zergebaszta rögös út vezet, csak ma esett le. Elmentem Malatinszky Szofi ChiRunning HUNGARY tanfolyamára. Nagyjából egy óra után rájöttem, hogy amit a futás technikai részéről tudok, az kábé annyi, mint amit egy filmről egy k***a szar, felirat nélküli trailer megnézése után. Lófasz. Estifénnyel. Volt szó gravitációról, a szembejövő út erejéről, lépéshosszról, lépésszámról és meg olyan metróizé, az a csipogós ütemadó is előkerült. Leginkább a tehetetlenség törvényével tudtam azonosulni, bár szerintem azért, mert nem teljesen úgy értelmezem, ahogy Newton azt gondolta. Jó, de mit tudhat ő? Csak az emberiség történelmének egyik legnagyobb hatású csávója. Na, mindegy, szóval jöttek az infók, a gyakorlatok, az anatómiai összefüggések, én meg csak tátottam a számat, hogy baaaaazmeg, tényleg! Szofi mondta, hogy általában amelyik mozgás kívülről jól néz ki, az érzésre és technikára is jó. Na. A rólam készült videó alapján azt tudom elmondani, hogy ennek az ellentéte is igaz. Lesz mit gyakorolni.

Idelinkelem a Szofival készített, nyáron
megjelent interjúm:
https://runnersmag.hu/chirunning-malatinszky-szofi-interju/


Runner’s Mag Hungary