Bella Nikoletta - Nail Designer
Kézápolás - Manikűr - Műkörömépítés - Csoportos és egyéni továbbképzések
01/03/2026
Ugye ti is várjátok már a tavaszt? 😊🌸🌷🌱
31/10/2025
Már több mint egy hónap eltelt, és még mindig nem írtam posztot erről az eseményről. Akik közel állnak hozzám, tudják, milyen nehéz volt számomra újra elindulni egy szakmai versenyen. Nem könnyű megosztanom a bennem zajló érzéseket, de úgy érzem, fontos erről írnom, mert talán másnak is erőt adhat.
Miért nem versenyeztem az elmúlt 7 évben? Leginkább azért, mert féltem attól, hogy nem fogok tudni újra bizonyítani saját magamnak. Soha nem zavart, ha más áll a dobogó legfelső fokán. Őszintén tudok örülni mások sikerének. De a saját maximalizmusom sokszor már nem az „egészséges” kategória.
Számomra ez a felkészülés leginkább mentális és lelki munka volt: edzettem magam arra, hogy akkor is büszke legyek magamra, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem. Mert tervezni fejben azt nagyon tudok. 😅
Három versenyszámban indultam: két építésben és egy gél lakk kategóriában.
A két építésnél minden létező hibát elkövettem. Aki versenyzett már, tudja, hogy sokszor az is számít, hogyan kelt fel a nap és a legfontosabb, hogy ki hibázik kevesebbet.
Viszont a gél lakk kategóriában sikerült megszerezni az első helyet, ráadásul nagyon szoros pontszámokkal. Hihetetlenül boldog voltam! 🙏🏻💖 Ez egy visszaigazolás volt arra, hogy igenis van még helyem itt ennyi év után is.
A másik két versenyszám miatt pedig egyáltalán nem vagyok szomorú, szóval működött a lelki tréning. 😄💪🏻
A modelljeim hihetetlenül kitartóak voltak, nekik is óriási köszönet jár. 🙏🏻💖
Ez nem reklám, de muszáj megemlítenem, hogy a rendezvény színvonalas és profi volt. Nagyon örülök, hogy részese lehettem.
10/08/2025
Ancsi, még “kisbaba” voltál, amikor megismertelek. Az apró csigaházakat azóta is őrzöm, amiket Tőled kaptam. 🙏🏻 ❤️
Évekig a vendégemként ültél velem szemben, most pedig hazautaztál csak azért, hogy tőlem tanulhass.
Boldog vagyok, hogy újra láthattalak és hogy megalapozhattam az első lépéseidet ebben a kreatív és szép szakmában. A maximalizmusod az enyémmel vetekszik, és az sem kérdés, hogy mennyire tehetséges vagy. 🙏🏻
Csoda volt a két nap, amit együtt töltöttünk! 😇
Biztos vagyok benne, hogy a legjobbak között leszel, és én mindenben segíteni foglak! ❤️
10/07/2024
Hűsítő színek ebben a nyári melegben. ☀️🧊
25/06/2024
🤍💅 Classic french 💅🤍
21/12/2023
Idei utolsó… 🎄✨
Minden kedves vendégemnek szeretetben gazdag, boldog ünnepeket kívánok! 🎀
Január 3-án újra találkozunk. ☺️
20/12/2023
Dec 11. hétfő 12:00-ra felszabadult egy időpontom, modern gél lakkra vagy műköröm töltésre.
Idén ez az utolsó szabad hely.
Ha érdekel, írj privát üzenetet!
30/11/2023
Tegnap még csak hangolódtunk a vendégemmel, és ma valóban leesett az első hó. ❄️💙 Holnap már december… 🫣
01/09/2023
A vendégem körmeit szárított virágokkal és füstfóliával dobtam fel. A beépítés folyamata nem tartozik a legegyszerűbbek közé, de az eredmény mindenért kárpótol. 😍 Csak olyankor vállalkozom ilyen aprólékos díszítésre, amikor az időm engedi (és van elég türelmem hozzá). 💅🌸
10/08/2023
🌸💅🏼 Matt rózsaszín varázslat a vendégem körmein! 💖✨ Ez a gyönyörű árnyalat nemcsak időtlen eleganciát sugároz, hanem a modern stílust is megtestesíti. 💕🌟
18/07/2023
💅🏻✨ A gyémánt csiszolófejek precíz használatával és az éles bőrvágó olló segítségével garantálom a legtökéletesebb manikűrt minden vendégemnek! 💖🔝 Az alapos előkészítés nélkülözhetetlen része a gél lakkozásnak. 😊🌸
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Kategória
a vállalkozás elérése
Weboldal
Cím
István Utca 6
Budapest
1078
Nyitvatartási idő
| Hétfő | 09:00 - 17:00 |
| Kedd | 09:00 - 17:00 |
| Szerda | 09:00 - 17:00 |
| Csütörtök | 09:00 - 17:00 |