Swantastic Body and Beauty
Segítek, hogy megszeresd azt, akit a tükörben látsz!✨
22/09/2026
“Melyik kezelést válasszam?🤷🏻♀️”
Sokszor mondjátok, hogy a szolgáltatásaim között elképesztően széles a szórás, és nem igazán igazodtok ki a kezelések között. Ráadásul a nyár folyamán 360fokos változás történt, hiszen teljes termékpaletta cserére szántam el magam, ami azzal is együtt járt, hogy új kezeléseket vezettem be a szalonban.🔁
Éppen ezért gondoltam, hogy igyekszem mostantól a bejegyzéseimen keresztül átláthatóbbá tenni és bemutatni őket. Maradtam koreai vonalon, a Thesera első látásra szerelem volt!😍
Az egyszerűbb, hétköznapi kikapcsolódó kezelésektől kezdve, egészen a legmodernebb orvosesztétikai hatású technológiákig találtok a Thesera kínálatában kezeléseket, mostantól nálam is!🤗
Ha további kérdés merülne fel benned, keress meg és segítek!🙏🏻
18/09/2026
Az UV-mentes barnítás eredménye nemcsak a kezelésen múlik, hanem azon is, hogyan ápolod a bőröd utána (vagy éppen előtte!).☝🏻
A friss barnítás utáni első pár óra különösen kritikus. Ilyenkor ajánlott mindent elkerülni, ami izzadást, dörzsölést okozhat, mert az egyenetlen szín kialakulásához, foltosodáshoz vezethet.😕
Barnítás után tehát NE:
🚫ázz a forró fürdőben órákon át
🚫viselj szűk ruházatot
🚫viselj ékszereket, karórát
🚫sportolj vagy szaunázz
🚫használj olajos és alkohol tartalmú kozmetikumokat.
Ha betartod az utóápolási tanácsokat, a barnaságod szebb, egyenletesebb és tartósabb lehet.
Nem vagy biztos benne, mikor zuhanyozhatsz utána vagy milyen termékeket használhatsz?🤷🏻♀️
Írj üzenetet és segítek!💌
Mentsd el ezt a posztot, hogy kéznél legyen barnítás után!☝🏻
14/09/2026
Első UV-mentes barnítás előtt teljesen természetes, ha vannak kérdéseid.
👉🏻Mit kell előtte csinálni?
👉🏻Milyen ruhában kell érkezni?
👉🏻Lehet aznap bármilyen kozmetikumot használni?
A jó hír: a felkészülés egyszerű, de sokat számít a végeredmény szempontjából.
Ha szeretnéd, hogy a barnaságod egyenletes, természetes hatású és tartós legyen, érdemes figyelni néhány apróságra:
➖radírozz előző este, egy tusoló szivacs/kesztyű is tökéletes lesz erre a célra
➖szőrtelenítsd előtte min.24 órával
➖a kezelés napján ne használj testápolót vagy olajos terméket, sminket, dezodort és parfümöt
➖előtte már egy héttel ügyelj a hidratálásra kívül-belül!
➖hozz magaddal sötét, laza ruhát.
Ha első alkalommal jössz, ne aggódj: mindent elmagyarázok a fújás során a kezeléssel az utóápolással kapcsolatban is!☺️
Írj üzenetet, vagy foglalj időpontot online!💌
10/09/2026
Szolárium vagy UV-mentes barnulás?🤷🏻♀️
Ebben a bejegyzésben megtudhatod, hogy melyek az alapvető különbségek a két eljárás között.💁🏻♀️
09/09/2026
Tudd meg, mi az az UV-mentes barnítás, hogyan működik és miért kíméletesebb alternatíva a szoláriummal szemben.💁🏻♀️
07/09/2026
Drága HIFU iránt vágyakozó Vendégeim!🥰
Eljött a Ti időtök, ugyanis ebben a hónapban Hifu kezelések mellé AJÁNDÉKBA jár egy Thesera 42Red Collagen kezelés!😍
Hogy miért érdemes Hifu előtt kb 1-2 héttel egy Thesera 42Red Collagen kezelést csinálni?🤷🏻♀️
A Thesera kezelés célja azon túl, hogy:
🧡visszanyerje a bőr a tónusát és kontúrját
🧡fokozza a bőr feszességét
🧡javítsa a fáradt, stresszelt bőrképet
🧡liftingelje az arc bőrét
➕1🔝, egy olyan kollagénnel dúsított környezet létrehozása, mely után a kollagénstimuláló kezelések is hatékonyabbak lehetnek!
Ergó…a HIFU kezelés kollagénstimuláló hatását is fokozhatja, ha egy fullos kollagénnel telt környezetben dolgozhat a technológia.😍
Ezért kombináltam a kettő kezelést!🥰
A kedvezmény csak szeptemberben vásárolt HIFU kezelések esetén érvényes!
Válaszd:
➡️HIFU Teljes arc+toka
➡️HIFU Teljes arc+nyak
➡️HIFU Teljes arc+nyak+dekoltázs
kezelés valamelyikét szeptember 30-ig, és automatikusan AJÁNDÉKBA kapod mellé a Thesera kezelését!😍
01/09/2026
Fedezd fel a dél-koreai szépségápolás csúcsinnovációját: Thesera tűnélküli szálbehúzás.😍
A nyári hónapok erős napsugárzása és a hőség jelentősen igénybe veszik arcbőrünket, amely ilyenkor hajlamosabb a dehidratációra és a feszesség elvesztésére. A Thesera L lifting prémium koreai arckezelés sejtszinten újítja meg a bőrt.☝🏻
A szabadalmaztatott technológia révén a PDG olvadó szálak beépülnek a bőr mélyebb rétegeibe, ahol stimulálják a kollagéntermelést, azonnali lifting hatást biztosítva, és a bőr általános állapotát és megjelenését feljavítva – mindezt fájdalom és tűszúrás nélkül.🤩
A THESERA L kezelés utáni 4 hét során a kezelés hatása folyamatosan fejlődik és erősödik a kollagénstimuláció eredményeként. A hosszabb távú eredmények érdekében 4 alkalmas kúrát ajánlok, 4 heti váltásban. A kúra ára kedvezőbben alakul, érdeklődj nálam!🥰
31/08/2026
Kedves Ősz,
Egy kis kedvezménnyel indítanálak!😍
Mégpedig az UV-mentes barnító kezelést illetően☝🏻
Egy alkalom 7.500Ft, 10.500Ft HELYETT❗️
A 4 alkalmas bérlet pedig CSAK MOST SZEPTEMBERBEN 24.000Ft- be kerül, 36.000Ft HELYETT‼️ (a bérlet a vásárlástól számítva 2 hónapig felhasználható!)
Itt az idő, hogy a nyári színeket eltoljuk az őszbe!😍
ℹ️A kezeléseket 7-10 naponta ismételhetjük.
Az ajánlat CSAK szeptemberben érvényes.
24/08/2026
Na, akkor leszünk barátok vagy nem?🤷🏻♀️🫣
23/08/2026
✨THESERA H HYDROGLOW✨
👉🏻A Thesera H Hydroglow egy innovatív, dél-koreai orvos-esztétikai technológián alapuló, tű nélküli eljárás, amely a bőr legmélyebb rétegeit célozza meg. A kezelés egyedülálló módon a bőr saját vízcsatornáinak, az úgynevezett akvaporinoknak a megnyitásával és stimulálásával éri el a sejtszintű hidratációt.
A folyamat során nem csupán a felszínen pótoljuk a nedvességet. Egy speciális, többlépcsős protokoll segítségével – amely magában foglalja a kíméletes hámlasztást, a sejtek oxigénellátásának fokozását és a mélyhidratáló hatóanyagok bejuttatását – a bőr képessé válik a nedvesség hosszú távú megtartására.💧
Az eredmény egy azonnal látható, belülről fakadó ragyogás, az úgynevezett „GLASS SKIN” hatás, amely a koreai szépségápolás védjegye.😍
A kezelés végén alkalmazott speciális maszk és lezáró lépések biztosítják, hogy a bejuttatott értékes aminosavak, antioxidánsok és hialuronsav a bőrben maradjanak, így fejtve ki maximális sejtregeneráló hatásukat.🔒
Jelentkezz be most, és tapasztald meg a prémium koreai bőrápolás eredményeit!😍
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Kategória
a vállalkozás elérése
Cím
Kucsma Utca 13-15
Budapest
1131
Nyitvatartási idő
| Hétfő | 10:00 - 20:00 |
| Kedd | 10:00 - 20:00 |
| Szerda | 10:00 - 20:00 |
| Csütörtök | 10:00 - 20:00 |
| Péntek | 10:00 - 20:00 |
| Szombat | 10:00 - 16:00 |