Extreme Joe Nails

Van valami egészen abszurd abban, hogy meleg vagyok, szingli vagyok, nyíltan vállalom magam, nyíltan megélem a szexualitásomat, és mégis sokszor pont azok a férfiak alkotnak rólam véleményt, akik közben barátnő, feleség, család mellett, titokban akarnak félrebaszni.
Érted. Én vagyok a probléma, mert kimondom, mit akarok. Én vagyok a túl sok, mert nem bújok el. Én vagyok a beteg, a szélsőséges, a vállalhatatlan, mert nem hazudok magamról. Közben meg azok okoskodnak, akiknek otthon ott van az asszony, de titokban pasikra írnak rá, lopott fél órákban keresik azt, amit nyíltan soha nem mernének megélni.
Én nem lopott időt keresek. Nem titkos kis menekülést. Nem azt, hogy valaki hazudjon otthon valami gyenge kifogást, csak hogy fél órára le tudjon lépni. Nem azt, hogy valaki a saját vágyait is csak akkor meri megérinteni, amikor senki nem látja.
Én nyíltan élem meg, amit akarok. Akkor, amikor akarom. Úgy, ahogy nekem jó. Nem kérek engedélyt hozzá senkitől, és nem is fogok bocsánatot kérni azért, mert legalább van bennem annyi gerinc, hogy nem mások háta mögött próbálom összekaparni a saját elfojtott életem morzsáit.
Mert lehet rólam véleményt alkotni. Lehet rám mutogatni. Lehet okoskodni, erkölcsöt játszani, tisztességről beszélni. Csak közben érdemes lenne néha tükörbe is nézni.
Mert az nem tökösség, hogy valaki félrebaszik titokban. Az nem bátorság, hogy hazudik a nőnek, a családnak, saját magának, aztán a sötétben keresi azt, amit világosban nem mer vállalni.
A tökösség ott kezdődik, amikor valaki egyszer végre nem más életét használja alibinek. Amikor nem másokat ver át azért, mert saját magával nem mer szembenézni. Amikor nem ítélkezik azok felett, akik már régen kimondták azt, amit ő még mindig csak titokban mer megélni.
Én legalább tudom, ki vagyok.
És lehet, hogy ez sokaknak kényelmetlen.
De az igazság már csak ilyen.