Access Bars Zsuzsával - Miskolcon

Ki vagyok én ma❓️
Ma ki vagyok én❓️
Milyen csodák várnak ma rám❓️
Milyen lehetőségek várnak ma rám❓️
Mi lenne, ha ma jobban, mint valaha hallgatnék az éberségemre❓️
Mi az, ami ma teremti az életemet❓️

Kik azok, akikkel ma hozzájárulunk egymás életéhez❓️
Hogyan törődhetnék ma Önmagammal❓️
Mit választhatok ma Önmagamért❓️
Milyen lenne, ha ma ünnepelném az Életem❓️
Mi az, amiben ma fejlődhetek❓️
Mi az én ajándékom ma❓️
Mi az a könnyedség, ami ma lehetek❓️

Kivé szeretnék válni❓️
Hogyan tudom túlteremteni a tegnapi önmagam❓️

Egy kedves ismerősöm ajánlott nekem egy könyvet, így bementem a könyvesboltba. Direkt lefotóztam a könyvet, mert tudtam, hogy el fogom felejteni az írónő nevét. Persze valahogy kitöröltem a képet. 🤣

Ott álltam hülyén a könyvesboltban, hogy fogalmam sincs mit akarok venni, de állítólag nagyon jó! 🫣😅

Aztán beugrott a címe: Trió

Az eladók korombéliek voltak, vagy picit idősebbek, egyből tudták melyik az, mondták, hogy nekik is tetszik, de ők jobban szeretik az írónő első könyvét, a Másodvirágzást. Ahogy meghallottam a címét, a testem egyből jelzett, hogy ez kell neki, de mire ezt átbeszéltük a Triót már odahozták nekem a pulthoz.

Nem vagyok egy variálós vásárló, az meg végképp kényelmetlen számomra, hogy valakit ugráltassak, mert nem tudom mit akarok, de tudtam, hogy csak a Másodvirágzást vihetem haza.

Elkezdtem olvasni, egy temetőgondnokról szól.

Megfogott pár mondat, amit két idős hölgyről ír, akik minden áldott nap órákat töltenek az elhunyt férjük sírjának a csinosítgatásával:

"Ők a mi igazi kísérteteink, azok, akik minden nap kijárnak a temetőbe. Akik ingáznak élet és halál között."

Belém mart ez a két mondat, mert én is gyakran csinálom ezt. Nem a temetőben, hanem a fejemben, vagy az érzéseimben. Órákat vagyok a múltban azzal, hogy
Mi lett volna ha?
Mit csinálhattam volna másképp?
Újraélek elveszett, feladott, elvesztegetett dolgokar, érzéseket, reményeket.

Persze tudom, hogy ez nem vezet sehova, de mégsem tudtam teljesen feladni, egy részem vágyott erre.

Ez a két mondat arcul csapott: én is egy kísértet vagyok ilyenkor, akik nincs sehol, aki két világ között ragadt, és nem is érti mi történt vele, vagy mihez kezdhetne.

Hány helyen élsz te is kísértetként, aki élet (jelen, jövő) és halál (múlt) között ingázik?

Meddig akarod meg átadni az életedet valaki másnak vagy valami másnak?

Milyen lenne, ha minden nap eltörölnéd a múltat és azt, aki tegnap voltál, hogy megjelenjen az, aki lehetsz?

Ki lehetnék a reményeim és álmaim nélkül? Milyen lehetőségek bukkanhatnának fel, ha abbahagynám, hogy az elvesztegetett lehetőségeket gyászolom?

Milyen az az élet, amit élni szeretnék? Milyen élést választhatok?

Mi lehet nagyszerűbb, mint kísértetként lézengeni egy meg nem történt valóság, egy nem létező világ rabjaként?

Ki vagyok én most? Ki lehetek én most? Mik a végtelen lehetőségeim most?