Iván Mónika

🔥 NE MARADJ LE! 🔥
Elindult az ELŐREGISZTÁCIÓ! 🇭🇺✨

Köszönöm a rengeteg érdeklődést! ❤️

Igyekszem minél hamarabb elkészíteni és elküldeni a kódokat mindenkinek.

De ha még nem jelentkeztél…

MOST érdemes lépned! 😉

Az elején lenni mindig különleges.

És most TE is ott lehetsz az elsők között! 🚀

💌 Kéred a kódot? Írj nekem PRIVÁTBAN!

Ne csak figyeld, ahogy elindul… legyél részese! ❤️

Felgyorsult körülöttem a világ az utóbbi pár napban.....
Lehet, hogy valakiknek most sokkkkkkkkkkkkk vagyok. 😅
De lehet, hogy valakinek éppen gyökeresen megváltoztatom az életét a következő időszakban. ❤️

Lehet, hogy valakinek csak azzal, hogy jó minőségű, parabénmentes, környezetkímélő, biztonságos sminkeket, kozmetikumokat, mosó- és tisztítószereket, viszek be az életébe.

Lehet, hogy valakinek a fittségére és mindennapi közérzetére lesz hatással az, amit a táplálékkiegészítőkkel megismer.

Lehet, hogy csak pár ezer forinttal teszek többet a zsebébe havonta.

De az is lehet, hogy valakinek egy teljesen új irányt nyitok az életében és valóra válthatja álmait!

Ki tudja, mi lehetséges? ✨

Talán még én sem látom, mi minden vár ránk. ❤️

Egy biztos: én most megyek tovább. 🚀
És Te, velem tartasz?

„A világ legcsúnyább nőjének neveztek.
De soha nem engedtem, hogy ezek a szavak döntsék el, ki vagyok.”
Ritka betegséggel születtem, annyira ritkával, hogy a világon csak néhány eset létezik. A testem nem raktároz zsírt, az arcom pedig nem felel meg annak, amit az emberek „normálisnak” hívnak.
Mégis, a legnagyobb fájdalom 17 évesen ért.
Találtam egy videót a neten: valaki az én képemet használta arra, hogy nevessenek rajtam. Milliók nézték meg.
És a kommentek olyanok voltak, mint az ütések: kinevették az arcomat, a testemet, és volt, aki azt írta, jobb lenne, ha örökre eltűnnék.
Napokig a szobámban maradtam. Azt hittem, ott véget ért az életem.
Aztán egy nap belenéztem a tükörbe, és azt mondtam magamnak:
„Mi lenne, ha mindezt valami nagyobbá formálnám? Mi lenne, ha a hangom erősebb lenne a zaklatásnál?”
Így kezdtem el beszélni. Mesélni a történetem. Színpadra állni. Írni.
Rájöttem, hogy az igazi erőm nem a külsőmben van, hanem abban a bátorságban, ami bennem növekedett.
Ma már több ezer ember előtt beszéltem. Könyveket írtam. Megjelentem a televízióban.
De ami a legfontosabb… segítettem másoknak, hogy szeretettel nézzenek magukra, és ne engedjék, hogy mások ítélete határozza meg őket.
Mert megtanultam, hogy az érték nem egy képernyőből születik, és nem is a rosszindulatú kommentekből.
Az értéket te választod, minden egyes nap, abból, amit a fájdalomból építesz.
Nem az vagy, amit mások látnak.
Az vagy, amit azzá formálsz, amivé a megélt tapasztalataid által válni akarsz.

Lizzie Velásquez
Piccole Storie: (forrása:)

Egy magabiztos nő tisztában van a saját értékeivel, és nem mások tükrében keresi önmagát. Amikor egy másik nővel találkozik, nem vetélytársat lát benne, hanem a közös pontokat és a kapcsolódás lehetőségét. Az igazi erő abban rejlik, hogy képes másokat felemelni, mert tudja, hogy ezzel semmit sem veszít, sőt, mindenki gazdagabb lesz általa. Ez a hozzáállás nemcsak mélyebb személyes kapcsolatokat teremt, hanem erősíti a közösségeket, és példát mutat másoknak is.

Mizaru:
Eltakarja a szemét – nem látja a rosszat.
Kikazaru:
Eltakarja a fülét – nem hallja a rosszat.
Iwazaru:
Befogja a száját – nem beszél rosszat.

🩷🩷🩷

"A szavak a szívben ütnek sebet.
Ezekről azt hiszed, hogy nem látszanak.
Pedig ezek látszanak legerősebben
egy emberi kapcsolat végtelenül érzékeny szövetén.
A selyemből smirglit, a brokátból szúnyoghálót,
a bársonyból mosogatórongyot csinálnak.
A lelki sebek tönkreteszik,
a kedvesség a szeretet, a segítség pedig
mintákkal, színekkel díszítik.
Vigyázz a lelkedre és vigyázz a nyelvedre is."

Szántó Mária

Még csak néhány hónapos volt, amikor az édesanyja megérezte, hogy valami nincs rendben.

A kis Viktória Alice Erzsébet Battenberg nem reagált a hangokra.
Nem fordult oda, amikor a nevén szólították.
Nem ijedt meg a hirtelen zajoktól.

Mintha a világ körülötte élt volna…
de ő egy néma üvegfal mögül figyelte volna az egészet.

1885-ben született Európa egyik legelőkelőbb családjában, Viktória királynő unokájaként. Mindenki azt hitte, a sorsa már meg van írva: paloták, bálok, királyi ünnepségek és gondtalan élet.

De az élet más történetet készített számára.

A csend lett a társa.

Egy olyan világban kellett felnőnie, ahol minden a hangokra épült. Sokan úgy gondolták, ez a kislány mindig kívül marad majd.

De Alice nem akart kívül maradni.

Figyelte az embereket.
Az ajkak mozgását.
A szemek rezdülését.
A legapróbb gesztusokat.

Olyan kitartással tanulta a világot, hogy végül angolul, németül, franciául és görögül is megtanult beszélni.

Kilencévesen még Viktória királynőt is megdöbbentette, amikor egy teljes beszélgetést követett pusztán szájról olvasva.

De a legnehezebb próbák még csak ezután jöttek.

Férjhez ment András görög herceghez, öt gyermeket nevelt fel, és egy ország politikai viharai közepette próbált családot teremteni.

A balkáni háborúk idején nem maradt a paloták biztonságában. Sebesült katonák mellett dolgozott, kötözte a sebeket, vigaszt nyújtott azoknak, akik már majdnem mindent elvesztettek.

Az élet azonban újabb csapásokat mért rá.

Száműzetés.
Széthulló család.
És egy olyan lelki összeomlás, amely miatt évekre elszakadt a gyermekeitől.

Sok ember itt megtört volna.

De Alice története még nem ért véget.

1943-ban, a náci megszállás idején egy üldözött zsidó család kopogtatott az ajtaján Athénban. A deportálás elől menekültek.

Alice egyetlen pillanatig sem habozott.

Tudta, hogy ha elkapják, meghalhat.

Mégis elrejtette őket az otthonában.

Amikor a Gestapo katonái megjelentek és kérdezni kezdték, nyugodtan állt előttük. Figyelte az ajkuk mozgását… majd úgy tett, mintha semmit sem értene.

A süketsége, amely egész életében fájdalmat okozott neki, azon a napon életeket mentett.

A katonák végül elmentek.

A család túlélte.

A háború után Alice nem tért vissza a királyi pompához. Egy kis ortodox közösséget alapított, és a szegények között élt.

Egyszerű szobában aludt.
Kevés ruhája volt.
De a szíve tele volt együttérzéssel.

Segítette az éhezőket.
Látogatta a betegeket.
Ott volt azok mellett, akiket mindenki más elfelejtett.

1969-ben halt meg.

Nem palotát kért a halála után.
Nem emlékművet.

Csak annyit kívánt, hogy Jeruzsálemben temessék el.

Ott, ahol annyi fájdalom és annyi hit találkozik.

Alice története nem egy hercegnő története.

Hanem egy csendben élő kislányé, aki megtanulta érteni a világot hangok nélkül…
egy asszonyé, aki elveszett, de újra megtalálta önmagát…
és egy emberé, aki a történelem legsötétebb idején is az emberséget választotta.

Mert az igazi nemesség nem a koronákból születik.

Hanem abból a csendes bátorságból, amely képes jónak maradni akkor is…
amikor a világ körülöttünk darabokra hullik.