Encsi Skin Care
Mindenki szép akiknek szépség lakozik a lelkében.🥰
15/03/2023
Napi Beauty Focus collagen+ bevitelem ma sem marad el!🥰❤️
Hogy miért is?☝️🌸Nekem az èletem🌸
🌼2019. jún. seropozitív reuamthid arthitris autoimmun betegséget diagnosztizáltak nàlam, erős fájdalmak jelentkeztek, nehezen mozogtam volt, hogy nem sikerült felkelnem az ágyból, volt hogy a kisfiamat nem tudtam az ölembe venni🥹😢
🌼közölték velem 3éven belül nyomorék leszek, hogy enni sem fogok tudni, egy világ omlott össze bennem,sokat sírtam, persze elbújva, hogy ne lássák rajtam😢🥹
🌼sorra jöttek a megpróbaltatások, kísérletezések különböző gyógyszerek, melyek csak az állapotom stagnálására volt jó( szteroid szedése magas dózisban, különböző gyógyszerek, injekció hasba szúrása, erős mellékhatások mellett)
🌼kipróbáltam más alternatív gyógymódokat, főleg kollagéneket,de nem jártam sikerrel
🌼tavaly júniusban az utamba sodródott a Beauty Focus Collagen+ , úgy voltam vele egyefene veszíteni valóm nincs kipróbálom, de ekkorra már önhatalmúlag fokozatosan letettem a gyógyszert, majd teljesen elhagytam, változás jeleit vettem észre magamon, hajam szálai vastagodtak, a bőröm simább, teltebb lett és ami a legnagyobb CSODA számomra, hogy elmondhatom, nincs fájdalmam, nincsenek fájdalmaim amikor jönnek-mennek a frontok, nem merevek az ujjaim, a véreredményem tökéletes, nincs gyulladás a szervezetembe.
🌼 azóta eltelt 4 év és elmondhatom itt vagyok egészségesen, fájdalommentesen❤️
❤️Hálásan köszönöm, hogy ràtaláltam vagy a kollagén talált rám❤️🙏🙏
❤️Ha ilyen problémátok van szívből ajánlom Mindenkinek, adj magadnak egy esélyt, mert megérdemled!❤️ Egészségemre!❤️Egészségünkre!❤️
09/03/2023
😴Nem alszol jól⁉️
😪Fáradékony vagy⁉️
😰Nincs elég energiád⁉️
🧟Zombi mamiknak is ajánlom ❤️
Frissülj fel az R2 -vel! 💪Érezni fogod hogy mélyebben alszol, frissebben ébredsz, sejt szinten méregteleníti és kitisztítja a szervezetedet, 30%-al megnöveli a
✔️ fizikai,
✔️ szellemi
✔️ sz*****is energiádat,
✔️ sejtfiatalító hatása van! 🤗❗❗❗
22/12/2022
Fehérítő fogkrém
🌺Peroxid-mentes és nem bántja a zománcot
🌺Nem okoz érzékenységet
🌺Eltávolítja, ráadásul távol is tartja a lepedéket
🌺Cukormentes
🌺Biztonságos gyerekek számára is 6 éves kortól
🌺 Fehéríti a koronát és hidat is
🌺Csodásan működik bor kávé és dohányzás okozta elszíneződéseken is
🌺Sokkal olcsóbb mint bármelyik professzionális vagy otthoni fehérítő eljárás!
Kommentelj egy ❤ -et vagy írj privát üzenetet a részletekért!😚
Egy nagyon kedves hölgyeménytől kaptam a visszajelzést❤️❤️😍😍
22/12/2022
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Kategória
a vállalkozás elérése
Weboldal
Cím
Nyíregyháza