Sweet Beauty
• sminktetoválás
• kozmetikai arckezelések
• 1-2-3-4D szempilla hosszabbítás
• laminálás, lifting
22/05/2026
Smink Nóritól
Nagy-Mosonyi Nóri
A jó idővel együtt megérkeztek a gyönyörű, üde színek is – ez a lágy lila árnyalat pedig tökéletesen hozza ezt a friss, tavaszias hangulatot. 💜
16/05/2026
Biztosan sokan tudjátok már, de szerettem volna Veletek is megosztani, hogy egy időre ismét búcsúzom a munkától, hiszen június végére várjuk a második kisbabánkat. 🤍
Levente születése után viszonylag hamar, pár hónappal később már heti néhány órában visszatértem dolgozni. Most ezt még nem szeretném előre kijelenteni, de ha a két pici mellett úgy alakul, elképzelhető, hogy ismét lesz majd néhány elérhető időpontom idővel.
Addig is Nóri tartja a frontot, viszont jelenleg egyedül sajnos nincs kapacitása új vendégek fogadására. Ettől függetlenül szeretnénk megköszönni a sok új érdeklődést és bizalmat az utóbbi időszakban is.
Bízunk benne, hogy idővel ismét lehetőségünk lesz új vendégeket fogadni, sminktetoválásra pedig biztosan szeretnék majd visszatérni – erről természetesen időben tájékoztatni foglak Benneteket.
Köszönöm 🤍
Kitti | Sweet Beauty
Sipőcz-Begovits Kitti
Nagy-Mosonyi Nóri
rajongók
30/04/2026
Kismama fotózásra készült smink Csillának
Letisztult, ragyogó megjelenés egy igazán különleges időszakhoz 🤍
Sipőcz-Begovits Kitti
20/03/2026
🤍🤍
Egy kis változás következik a Sweet Beauty életében.
Áprilistól ismét ketten dolgozunk tovább – Nórival. ✨
Külön öröm számomra, hogy idén már 8 éve dolgozunk együtt, ami igazán meghatározó része a közös utunknak.
Közben az én hazai szakmai utam is egy szép mérföldkőhöz érkezett: 9 éve kezdtem el itthon a pályafutásomat, és ezért is szeretném megköszönni minden vendégünknek a bizalmat és a sok kedves pillanatot. 🤍
Igyekszünk továbbra is biztosítani az időpontokat azoknak, akik hozzánk szeretnének járni, azonban új vendégeket jelenleg műszempillára nem tudunk fogadni. Sminktetoválásra továbbra is van lehetőség.
Számunkra most is az a legfontosabb, hogy a meglévő vendégeinket a megszokott figyelemmel és minőségben tudjuk fogadni.
Köszönjük, hogy velünk vagytok🤍
Kitti és Nóri
Sipőcz-Begovits Kitti
Nagy-Mosonyi Nóri
10/03/2026
2D🤍
Gyönyörű, finom és elegáns pillasor – Nagy-Mosonyi Nóri munkája
Nóri naptára jelenleg teljes, így most sajnos nem tud új vendégeket fogadni. Ugyanakkor szeretnénk jelezni, hogy Nikihez még elérhető néhány szabad időpont, és örömmel fogad új vendégeket is. 🤍
Nikolett Csóka
Időpontfoglalás üzenetben illetve telefonon lehetséges ☺️
08/03/2026
Happy Women’s Day ✨
„A nő nem csak gyönyörű – erős, bátor és inspiráló is.”
Ezzel a képpel szeretnénk minden nőnek boldog Nőnapot kívánni, és egyben megköszönni vendégeink bizalmát, a sok kedves szót és azt, hogy minket választotok.
Smink,pilla : Nagy-Mosonyi Nóri
Fotó: Halász Éva
Hálásak vagyunk, hogy nap mint nap részesei lehetünk annak, hogy egy kicsit még szebben, magabiztosabban érezzétek magatokat a bőrötökben. 🤍
01/03/2026
➡️➡️➡️ lapozz…
A Carbon Peeling az egyik legkedveltebb kezeléseink közé tartozik – nem véletlenül.
Mélytisztítja a pórusokat, segít szabályozni a faggyútermelést, egységesíti a bőrfelszínt és friss, üde ragyogást ad az arcbőrnek. Kúraszerű alkalmazás mellett látványosan javíthat a bőr textúráján és összképén.
A kezelés minden esetben előzetes bejelentkezéshez kötött.
További kérdés esetén üzenetben vagy telefonon szívesen adunk részletes tájékoztatást. 🤍
Sweet Beauty
27/02/2026
➡️➡️➡️
Ahogy ígértük, a tegnap bemutatott friss tetoválás után most mutatjuk a gyógyult, korrekció előtti állapotot – a friss, valamint a tetoválás előtti szemöldököt. 🙂
A gyógyulás során a szín finomodik, letisztul, és sokkal természetesebb összhatást kap. A végleges eredmény mindig a korrekció után alakul ki, amikor a részleteket még tovább tökéletesítjük.
Ez már a bőrbe simuló, harmonikus árnyalat – természetes, lágy, mégis szépen keretezi az arcot. 🤍
Swiss Color Classic Brown + Blond Brown
Sipőcz-Begovits Kitti
Swiss Color - Derma SR Márkaképviselet Magyarország
Swiss Color
26/02/2026
Finom, természetes hatású púderes szemöldök
Vendégemnél a cél egy nagyon lágy, visszafogott árnyékolás volt, mivel világos bőrű, és semmiképpen sem szeretett volna erős, karakteres szemöldököt.
A frissen készült tetoválás mindig intenzívebbnek hat, mint a gyógyult eredmény, ezt minden esetben figyelembe vesszük a tervezésnél. A Swiss Color Classic Brown és Blond Brown árnyalatainak keverésével egy tökéletesen harmonizáló színt tudtunk kialakítani, amely szépen illeszkedik a vendég tónusaihoz és kéréséhez – természetes, finoman púderes összhatással.
Sipőcz-Begovits Kitti
Swiss Color
Swiss Color - Derma SR Márkaképviselet Magyarország
Időközben letelt a minimum 6 hét, és a korrekció is megtörtént a megfelelő időintervallumon belül. A végleges eredmény mindig a korrekcióval együtt alakul ki, ilyenkor finomítjuk az esetleges egyenetlenségeket és tökéletesítjük az összhatást.
Hamarosan hozom a korrekció előtti, gyógyult állapotról készült fotókat is. ☺️
16/02/2026
Egy kis extra törődés a kezelések alatt 🤍
Professzionális Skeyndor arckezeléseink mellett HydroJelly peel-off maszkokat is használunk, amelyek azonnali hidratálást és frissességet adnak a bőrnek.
Különösen szeretjük a Carbon peeling kezelés végén, de akár szempilla-festés közben vagy egy rövid feltöltődés alatt is tökéletes kiegészítés – miközben pihensz, a bőröd dolgozik ✨
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Kategória
a vállalkozás elérése
Weboldal
Cím
Erzsébet Utca 18
Sopron
9400
Nyitvatartási idő
| Kedd | 09:00 - 17:00 |
| Szerda | 09:00 - 17:00 |
| Csütörtök | 09:00 - 17:00 |
| Péntek | 09:00 - 17:00 |
| Szombat | 09:00 - 14:00 |