Kence
🌿 Saját készítésű natúrkozmetikumok
🌿 Produse cosmetice din ingrediente naturale Itt tevődik fel a kérdés, hogy hogyan is tértem át a kozmetikára?
Röviden rólam és a kencéimről:
Még anno iskolás koromban beleszerettem a kémiába, de maga a gyógyítást, valamint az emberek egészségét is szem előtt tartottam, így gyógyszerész lettem. Itt azonban nagyobb késztetést éreztem az iránt, hogy belefogjak egymagam is a gyógyszer-kence készítésébe. Bármikor, bármit is vásároltam mindig elolvastam milyen összetevőket tartalmaz, mert úgy vélem amit a bőrünkre kenünk is mi vagyunk. A kislányom születése után jobban odafigyeltem, törekedtem arra, hogy semmilyen mű dolgot ne kenjek fel az ő bőrére, de nem igazán találtam olyat ami 100 %-ban természetes lenne. Így elkezdtem itthon készíteni kencéim, 100%-ban természetes, bőr azonos alapanyagokból (a bőr természetes egyensúlyának megőrzésén alapul). Saját recepteket írtam, kísérleteztem, és a visszajelzések mind a barátok mind a család részéről pozitívak voltak. Így idővel kicseréltük az itthoni kozmetikumok nagy részét. Megszületett egy kis termékcsalád amit kivizsgáltattam egy akkreditált laborban, hogy mások részére is elkészíthessem, ami nem csupán 100%-ban természetes hanem környezettudatos is. Mivel a kozmetikumok után sajnos nagyon sok a műanyag szemét ezért én erre külön odafigyeltem. A legtöbb termék üvegtégelyben van csomagolva, a műanyag flakonok meg újrahasznosított anyagokból gyártódtak. Az üvegtégelyek újratölthetőek és a következő vásárlásnál az értékük leszámolódik a termék árából, ezzel is hozzájárulva a környezetszennyezés csökkentéséhez.
25/08/2026
De atunci până acum… aceeași grijă, aceeași încredere. 🤍
De 4 ani, produsele Kence sunt create cu aceeași grijă pentru pielea sensibilă a bebelușilor și copiilor. 🌿
Formule blânde, ingrediente atent alese și, mai presus de toate, grija și siguranța celor mici. 👶🏻❤️
Pentru cei mai importanți, alegem mereu cu grijă. 🤍
15/07/2026
29/06/2026
28/06/2026
‼️❤️
28/06/2026
‼️
25/06/2026
🇭🇺 ➡️ ⬇️🇹🇩
‼️Nem csak a fényvédelem fontos, hanem utána a bőr hidratálása is! ☀️💦
A napfény élvezete után a bőrnek extra törődésre van szüksége. A napsugarak nemcsak száríthatják, hanem érzékenyebbé is tehetik a bőrt, ezért a megfelelő utóápolás legalább olyan fontos, mint maga a fényvédelem.
🌿 Napozás utáni gél olyan összetevőket tartalmaz, amelyek segítenek megnyugtatni és hidratálni a napnak kitett bőrt: • Aloe vera gél – hűsít és nyugtat
• Panthenol – támogatja a bőr regenerálódását
• Urea – intenzív hidratálást biztosít
• Kevés mentol – kellemes frissítő érzetet ad
• Homoktövismag-olaj – táplálja és ápolja a bőrt
🥥 Testápoló krém pedig segít visszaállítani a bőr puhaságát és rugalmasságát: • Kakaóvaj – mélyen táplál és véd
• Sárgarépaolaj – gazdag antioxidánsokban
• Narancsvirágvíz – frissít és tonizál
• Avokádóolaj – puhít és támogatja a bőr természetes védőrétegét
A legjobb eredményért napozás után először használd a hűsítő gélt, majd zárd a hidratálást a tápláló testápolóval. Így bőröd nemcsak szebb, hanem komfortosabb és rugalmasabb is maradhat a nyári napokon. ☀️🤍
‼️Nu doar protecția solară este importantă, ci și hidratarea pielii după expunerea la soare! ☀️💦
După o zi petrecută la soare, pielea are nevoie de îngrijire suplimentară. Razele solare pot deshidrata și sensibiliza pielea, de aceea îngrijirea de după plajă este la fel de importantă ca protecția solară.
🌿 Gelul meu după plajă conține ingrediente atent alese pentru a calma și hidrata pielea: • Gel de aloe vera – calmează și răcorește
• Pantenol – susține regenerarea pielii
• Uree – oferă hidratare intensă
• O cantitate redusă de mentol – pentru o senzație plăcută de prospețime
• Ulei din semințe de cătină – hrănește și îngrijește pielea
🥥 Crema mea de corp completează rutina prin hidratare și hrănire: • Unt de cacao – protejează și catifelează pielea
• Ulei de morcov – bogat în antioxidanți
• Apă florală de portocal – revigorează și tonifică
• Ulei de avocado – susține bariera naturală a pielii și îi redă elasticitatea
Pentru cele mai bune rezultate, aplic mai întâi gelul răcoritor după plajă, apoi crema de corp pentru a păstra hidratarea în piele. Astfel, pielea rămâne moale, confortabilă și îngrijită chiar și după zilele însorite de vară. ☀️🤍
01/06/2026
❤️
26/05/2026
🌿 Napi arcápolási rutin – a bőröd megérdemli a törődést 🌿
A szép bőr nem a tökéletességről szól, hanem a rendszeres ápolásról. ✨
Egy gyengéd arclemosás és egy jól hidratáló arckrém már önmagában sokat számít a bőröd komfortérzetében és ragyogásában.
💧 Az arclemosó tej segít eltávolítani a napi szennyeződéseket és a sminket anélkül, hogy szárítaná a bőrt.
🤍 A hidratáló arckrém pedig táplálja és védi a bőrt a mindennapi külső hatásokkal szemben.
Reggel és este csak pár perc — de a bőröd hosszú távon meghálálja. 🌸
🌿 Rutina zilnică de îngrijire a tenului – pielea ta merită răsfăț 🌿
Un ten frumos nu înseamnă perfecțiune, ci îngrijire constantă. ✨
O curățare delicată și o cremă hidratantă potrivită pot face o diferență enormă în aspectul și confortul pielii tale.
💧 Laptele demachiant ajută la îndepărtarea impurităților și a machiajului fără să usuce pielea.
🤍 Crema hidratantă hrănește și protejează tenul împotriva factorilor externi de zi cu zi.
Doar câteva minute dimineața și seara — iar pielea ta îți va mulțumi în timp. 🌸
07/05/2026
🌿💋 A tavaszi szél nemcsak a bőrt, az ajkakat is könnyen kiszárítja.
Ezért készült a natúr szájbalzsamom tápláló, védő összetevőkkel:
🤎 sheavaj
🥑 avokádó olaj
🌼 körömvirág olaj
🍯 méhviasz
🍫 kakaóvaj
✨ E-vitamin
Segít puhán, hidratáltan és védetten tartani az ajkakat a szeles, változó időben is.
Kézzel készítve, természetesen. 🤎
🌿💋 Vântul de primăvară poate usca rapid și sensibiliza buzele.
De aceea, balsamul meu natural de buze este realizat din ingrediente hrănitoare și protectoare:
🤎 unt de shea
🥑 ulei de avocado
🌼 ulei de gălbenele
🍯 ceară de albine
🍫 unt de cacao
✨ vitamina E
Ajută la menținerea buzelor moi, hidratate și protejate chiar și în zilele răcoroase și cu vânt.
Realizat manual, în mod natural. 🤎
26/04/2026
🌿 Tavaszi szélben is puha, ápolt kezek 🌿
A szeles tavaszi napokon a bőr könnyen kiszáradhat, ezért különösen fontos a rendszeres hidratálás.
A kézkrém sheavajjal, körömvirágolajjal, glicerinnel, méhviasszal és E-vitaminnal táplálja, puhítja és védi a kezek bőrét. ✨
Mindennapi ápolás, természetes gondoskodással. 💛
🌿 Mâini fine și îngrijite chiar și în vântul de primăvară 🌿
În zilele de primăvară cu vânt, pielea se poate usca mai ușor, de aceea hidratarea zilnică este foarte importantă.
Cremă de mâini, cu unt de shea, ulei de gălbenele, glicerină, ceară de albine și vitamina E, hrănește, catifelează și protejează pielea mâinilor. ✨
Îngrijire zilnică, cu ingrediente naturale. 💛
Click here to claim your Sponsored Listing.
Category
Contact the business
Website
Address
Covasna
525200